Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Ebből az alkalomból egy héten keresztül vízzel kapcsolatos játékok, tevékenységek voltak az óvodában.
Március 22 - a Víz világnapja. Ebből az alkalomból egy héten keresztül vízzel kapcsolatos játékok, tevékenységek voltak az óvodában. Készült horgászos játék, vízhez kapcsolódó kísérletek, papírhajó úsztatás. Vízről szóltak a versek, a találós kérdések, a mesék: A pisztráng és a patak, Forrástól a tengerig, és Zelk Zoltán Párácska című meséje. Ismeretterjesztő filmet néztek a gyerekek a víz körforgásáról, amelyhez kapcsolódóan mindenki elkészítette saját Víz körforgóját, amit aztán haza is vihetett. Szerencsére a falunk adottsága alkalmas arra, hogy a gyerekek közvetlenül megfigyelhetnek forrást, patakot, vagy akár kisebb vízesést. A hét egyik programja egy tapasztalatszerző kirándulás volt. Sikerült a falu határában egy olyan helyet találni, ahol jól megfigyelhető volt a forrás eredése. A víz közvetlenül egy fa a tövéből fakadt fel. Itt aztán szóba került a víz munkája, ereje is. A forrás eredeti átjárója eltömődött a hordaléktól, természetes hulladéktól, és emiatt a víz utat tört magának az úton keresztül a patak felé. Természetesen erre felkészülten, minden kisgyerek gumicsizmában vagy vízhatlan cipőben érkezett az óvodába. A kirándulás során szó esett a környezetvédelemről, a vízpart élővilágáról, élővizeink védelmének fontosságáról. Élményekben és tapasztalatokban gazdag hét volt ez, amely reményeink szerint a későbbiekben hozzájárul majd a gyermekek környezettudatos szemléletének megalapozásához.
Szilágyi Judit
óvodavezető
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében