IDŐSEK NAPJA 2026

Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében

IDŐSEK NAPJA 2026. október 9. Bakonybél

Nagy örömünkre szolgált, hogy sokan elfogadták az önkormányzat meghívását és mintegy 90 fő vett részt az eseményen.


Az óvodások és a kisiskolások nagyszerű műsora nyitotta a programot, amelyet olyan nagy szeretettel fogadtak a jelenlévők, mint, amilyen szeretettel készültek rá a gyerekek. Köszönjük a felkészítő pedagógusoknak a munkáját, a gyerekeknek pedig a szívhez szóló élményt.  

 

Ezt követte Márkus Zoltán polgármester úr és Nagy Árpád alpolgármester úr ünnepi beszéde. Polgármester úr külön köszöntötte a település legidősebb női lakosát – a 97 éves Bertalan Józsefnét és a legidősebb férfit – a 93 éves Réz Istvánt, akik nem voltak jelen. Elmondta, hogy milyen fontos az idősek tisztelete, megbecsülése és a falu közösségeinek az általuk megélt tapasztalatok és hagyományok átadása. Alpolgármester úr a Delta zenekar Ragyog a világ című dalára fűzte fel ünnepi gondolatait azt az üzenetet kiemelve, hogy „Benned van, minden ami szép”.  

Majd Hidasi Réka énekesnő hangulatos műsorával szórakoztatta a vendégeket. Az énekesnőt nem kell bemutatni Bakonybélben, szeretik a hangját, szeretik a dalait.

Ezután következett a várva várt vacsora: rántott csirkemell filé kukoricás rizzsel káposzta salátával, desszertként islerrel. Az étkezés közben jutott idő egy kis beszélgetésre, régi szép emlékek felidézésére is.

Attila, a harmonikás zárta az estét. Attilát sem kell különösebben bemutatni a bakonybélieknek- a harmonikája és a jókedve már sok szép közös alkalomról ismerős lehet.  Jó volt hallani, amikor eljátszotta, amit kértek tőle és Vele együtt énekeltek a szépkorúak.

Ezúton szeretnénk megköszönni a konyha valamennyi dolgozójának a finom vacsorát és a hivatal munkatársainak, jegyző asszonynak, a képviselő-testület tagjainak a sok segítséget. Ilyen formában Nélkülük ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. 

Reméljük, hogy ez a délután és este sok szép pillanatot adott a jelenlévőknek - találkozásokat, mosolyokat, öleléseket, jóízű beszélgetéseket, emlékeket. Kívánjuk, hogy még sokszor ünnepelhessünk együtt jó egészségben, szeretetben!

 

Hevesiné Németh Mariann és Váliczkó Mariann

Bakonybél Község Önkormányzatának dolgozói

További hírek