Magyar Falu Program - Bakony

Bakonybél

Az előző hét margójára

„Magyar Falu Program – Bakony” címmel jelentette meg,  Szentkirályi Alexandra /hazai kommunikációért felelős kormánybiztos/, közösségi oldalán.  

Írt pár sort a 2020. 06. 08-án tett Gyopáros Alpár Kormánybiztos és Kovács Zoltán képviselő úrral tett látogatásával kapcsolatban, illetve kis videót is közzétett.

Poszt idézve:

A Magyar Falu Programot 2018-ban hirdette meg a Kormány annak érdekében, hogy erősítse a falvak népességmegtartó erejét, segítse a helyi közösségeket és kényelmesebbé tegye a vidéki életet.

A végrehajtás 2019-ben kezdődött és a helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogram mellett hozzátartozik a falusi CSOK is, valamint az az útfelújítási program, amelynek keretében 800 kilométernyi alacsonyabb rendű útszakasz újulhat meg 2019-2020-ban.

Új orvosi eszközök, megszépült óvodaudvar, felújított utak – ilyen, a Magyar Falu Programban megvalósult beruházásokat láttunk Veszprém megyében, ahol Pápateszért, Nagygyimótot és Bakonybélt látogattuk meg Gyopáros Alpár kormánybiztos úrral. Reméljük, hogy mindezek segítik majd, hogy minél többen gondolják úgy, hogy érdemes ezekben a falvakban maradni vagy esetleg ideköltözni.”

 

A videó itt érhető el: https://www.facebook.com/alexandraszentkiralyi.gov/videos/940402636406452/


Hírek

Összes hír

Közszolgálati hír 2026. 01. 15 12:42

Kérjük a túrázókat, kirándulókat, hogy kerüljék ebben az időpontban az érintett területet

Közszolgálati hír 2026. 01. 15 12:34

2026. január 19.-én (hétfőn) 08.00-16.00 óra között és január 20.-án (kedden) 08.00-16.00 óra között

Közszolgálati hír 2026. 01. 15 09:53

A szolgáltató nem minden esetben tud Bakonybélbe a terepviszonyoknak megfelelő, négykerék-meghajtású járművet biztosítani

Populáris hír 2025. 12. 30 18:45

Az új év mindig egy tiszta lap, amelyre reménnyel és hittel írhatjuk fel közös történetünket