Populáris hír 2026. 03. 20 09:32
Vegyetek részt egy izgalmas amatőr fotóversenyben! Mutasd meg, Te hogyan látod Bakonybélt a négy évszakban!
Bakonybél a Bakony közepe
Az előző év utolsó napjaiban két pályázatunkról is pozitív hírt kaptunk. Még 2017. elején a Belügyminisztériumhoz nyújtottuk be a belterületi utak felújítására a pályázatunkat...
Az előző év utolsó napjaiban két pályázatunkról is pozitív hírt kaptunk. Még 2017. elején a Belügyminisztériumhoz nyújtottuk be a belterületi utak felújítására a pályázatunkat. Ezt az év közepén forráshiány miatt elutasították. Ezután önerős beruházásként elvégeztük a legszükségesebb javítási munkákat. Most, az év végén mégis 15 millió forintos támogatást kaptunk, amelyben 15 % az önrész, így folytatni tudjuk majd az útfelújítást. A másik nyertes tender az a millenniumi év kapcsán beterjesztett turisztikai beruházás, amelynek keretében Bakonybél központját egy a településről információkat nyújtó tematikus úttal tervezzük összekötni a Szent-kúti parkkal, illetve a kápolna környékének tereprendezését is tartalmazza. A pályázat része még az ezer éves évfordulóhoz kötődő marketing is.
A 2017-es év pályázataink szempontjából igen sikeresnek mondható. Bakonybél település nevében köszönjük Magyarország kormányának és Veszprém megye vezetőinek, valamint Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnknek, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a bakonybéli millenniumra, és támogatják településünket abban, hogy az ünnephez méltó arculatot tudjon kialakítani. A Szent Gellért Óvoda épületének felújítása projekt is a végéhez közeledik. Öreg épületről lévén szó, folyamatosan jönnek elő nem várt problémák, amelyeket meg kell oldani. Ezek természetesen lassítják a kivitelezést, ennek ellenére reálisnak tűnik a február végi visszaköltözés
Január 16-án megállapodtunk a Laczkó Dezső Múzeum igazgatójával, Dr. Perémi Ágotával arról, hogy a Kincsek „Szent Gellért sziklája” mellől című, a 2016-os kálvária dombi ásatások leletanyagát bemutató kiállítást, pontosabban annak egy részét a Bakonybéli Tájházba áthozhatjuk. Ez a tárlat a bakonybéli lakosok számára ingyenes lesz. A január 17-én tartott képviselő-testületi ülésen megtárgyaltuk Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által közzétett, Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat felhívást. Határozatban utasítottuk el, hogy Bakonybélben bevándorlás-szervező iroda működjön. Január 18-án meghívást kaptunk a Szent Mauríciusz Monostorba, a felújítási munkák első ütemének megvalósításához kötődő szerződés ünnepélyes aláírására. Örülünk annak, hogy a monostor nagyszabású millenniumi beruházása elindult. Ebben a nehéz időszakban különösen fontos keresztény mivoltunk, kultúránk, hagyományaink szem előtt tartása, amelynek kiemelt része szakrális és vallási emlékeink megőrzése, védelme. Január 24-én a HungaroControl Zrt. Pesti Vigadóban megtartott szokásos évzáró gáláján a cég vezetői beszámoltak a 2017-es év eredményeiről, illetve értékelték az elmúlt évet. Az év elején, a zirci járási feladatellátó
központi háziorvosi ügyelet működése kapcsán összehívott egyeztető fórumon a résztvevő települések polgármesterei egyeztettek az ügyeleti szolgálatot ellátó orvosok béremeléséről. A Bakonybéli Önkormányzat fontosnak tartja az ügyeleti ellátás magas színvonalának megőrzését és a közreműködő orvosok megbecsülését. 2018. január 1-jétől kötelezően növekedett a minimálbér és a garantált bérminimum. Az önkormányzat a dolgozói számára – a pénzügyi lehetőségeihez mérten – a kötelező szintet meghaladó mértékű béremelést biztosít. A 2018-as év első nagyobb önkormányzati rendezvénye február 10-én, szombaton a falusi disznóvágás lesz, amit immár negyedik alkalommal szervezünk meg. Igyekszünk finom ételekkel és jó műsorral szórakoztatni a vendégeket. Minden bakonybélit és látogatót szeretettel várunk!
Márkus Zoltán polgármester
A kép illusztráció!
Populáris hír 2026. 03. 20 09:32
Vegyetek részt egy izgalmas amatőr fotóversenyben! Mutasd meg, Te hogyan látod Bakonybélt a négy évszakban!
Populáris hír 2026. 04. 02 12:24
Húsvéti jókívánság
Közszolgálati hír 2026. 03. 25 17:34
A lomtalanítás házhoz menő szolgáltatás, előzetes időpont-egyeztetés alapján.
Közszolgálati hír 2026. 03. 26 11:25
Csatlakozz Te is...
Turisztika 2026. 03. 24 09:01
Az Aktív Magyarországnál azon dolgozunk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a mozgás örömét, és megmozgassuk az országot.
Közszolgálati hír 2026. 03. 23 16:38
HIRDETMÉNY
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Kulturális hír 2026. 03. 18 09:17
A kiállítás novemberig naponta 9 órától 16 óráig megtekinthető
Közszolgálati hír 2026. 03. 17 16:41
Bakonybél község önkormányzata pályázatot hirdet mezőőri/falugondnok munkakör betöltésére.
Populáris hír 2026. 03. 17 16:38
Március 15. a magyar történelem egyik legfényesebb napja...
Populáris hír 2026. 03. 08 07:18
A Nemzetközi Nőnap alkalmából szeretettel és tisztelettel köszöntöm Bakonybél minden női lakóját.
Kulturális hír 2026. 03. 20 14:20
A szervezők a program- és időpontváltozás jogát fenntartják!