Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Advent időszakában idén is, ahogy több, mint 10 éve már, élő betlehem teszi szebbé a karácsonyvárást Bakonybélben. A mára közösségi összefogással felépített, díszített és gondozott élő betlehem Marticsek József ötlete és felajánlása volt, az első években családjával és néhány barátjával ő is valósította meg. A kezdeményezéshez évről évre egyre többen csatlakoztak, anyagi ráfordítással, eszközzel hozzájárult a Bakonybéli Erdészet és a Szent Mauríciusz Monostor is. A nyugdíjasklub tagjainak munkája nyomán a szent családot megjelenítő bábuk készültek. Később tevékeny nyugdíjasaink továbbadták a bábukészítés stafétáját a plébánia karitász csoportjának. Az állatok ellátásában egyre többen vesznek részt: családok, baráti körök, szerzetesek és alkalomszerűen néhányan településünk vendégei közül is. Az évek alatt a betlehem a miénké, mindannyiunkké lett, az ott végzett közös munkálkodás építi emberi kapcsolatainkat, várni és felkeresni a betlehemet része a karácsonyvárásunknak. Élő betlehemünk ismertségre tett szert az egész megyében. Az idei adventtől az önkormányzat és a monostor közös finanszírozásával a bábuk helyét egy művészi igénnyel festett betlehemi szárnyas oltár veszi át, amely Réti Szabó Sándor munkája. Köszönjük minden segítő közösségi munkáját! Legyen még nagyon sok éven át örömünk ebben az összefogásban, Bakonybél élő betlehemében!
A borítóképünk illusztráció!
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében