Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
10 település lakóival ülhetünk egy időben a szeretet asztalánál.
Mi, az Útirány.hu csapata, gondoltunk egy nagyot. Az előttünk álló négy vasárnapnak estéjén, pontban 7órakor élőben fogunk itt jelentkezni, azzal a szándékkal, hogy üljük körbe a virtuális adventi koszorút és gyújtsuk meg együtt a gyertyákat. Szeretnénk megosztani egy verset és egy mesét, amelyre Titeket felnőtteket és gyermekeiteket is szeretettel várjuk.
Ezen gondolatokat megosztottuk a velünk kapcsolatban álló önkormányzatokkal, szervezetekkel, akik örömmel fogadták a csatlakozás lehetőségét, ennek köszönhetően a következő hivatalos közösségi oldalakon is, látható lesz majd az élő közvetítés.
Melyek ezek?
Célunk ezzel, hogy főleg ebben a pandémiás helyzetben, forduljunk egymás felé, töltsünk együtt, hacsak virtuálisan is, néhány percet.
Ha te is magyarul beszélsz, akkor érteni fogod a versek, mesék üzenetét. Élj bárhol, határon innen vagy túl, tarts velünk, mindenkit szeretettel várunk.
Kérünk titeket, hogy osszátok meg ezt a videót, vigyétek hírét, hogy minél többen ülhessünk egy időben a szeretet asztalánál.
Köszönjük szépen a figyelmet, további szépeket, Isten áldjon mindenkit.
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében