Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Nagyobb konyhai eszközök beszerzését tervezzük, de új székek, asztalok is kerülnének a húsz év alatt elkopott, tönkrement bútorok helyébe...
Az elmúlt hónapban újabb pályázati munka beadását készítettük elő. A Belügyminisztérium az önkormányzatok feladatellátását segítő pályázatot írt ki, amelynek keretében a konyha és az étkezők
berendezését kívánjuk korszerűsíteni. Nagyobb konyhai eszközök beszerzését tervezzük, de új székek, asztalok is kerülnének a húsz év alatt elkopott, tönkrement bútorok helyébe. Mind a közétkeztetés munkakörülményeit, mint a kulturált étkezési feltételeket javítani szeretnénk. Július elején nyújtjuk be a pályázatot, és bízunk a pozitív elbírálásban.
Másik pályázatunk már nyertes, de át kellett dolgoznunk. A belterületi utak javítására új tervet kellett készítenünk, hiszen az elmúlt évben több útszakaszt már önerőből korszerűsítettünk.
A hónap végén tisztítottuk a szent-kúti dísztavat, a hínárt idén is kotrással ritkítottuk. Köszönjük Stubán Dénes segítségét, aki munkagéppel erősítette a tisztító brigád munkáját.
Június 30-án lejárt a közfoglalkoztatás első félévi periódusa. A következő ciklus 2019. február 28-ig tart. Erre az időszakra 8 fős keretet kapott az önkormányzat. A diákmunka létszámát is sikerült 5 főre bővítenünk, valamennyi helyre akadt jelentkező.
Az óvodai és az iskolai évzáróval véget ért a 2017- 2018-as tanév. Mindkét intézmény sikeres évet tudhat maga mögött. Köszönjük a pedagógusok és a nevelést segítő dolgozók egész éves munkáját. Köszönjük a gyerekeknek is a falu rendezvényein való színvonalas szereplést, a szülőknek támogató hozzáállást és a vállalt önkéntes munkát. Kívánunk mindannyiuknak szép, tartalmas nyarat.
Külön köszönjük a május végén megrendezett gyermeknapon az ötletgazdag, szellemes közreműködést a tanároknak és a szülői munkaközösségnek.
A generációk közötti kapcsolatteremtés jó alkalma volt június 6-án a nyugdíjas klub immár hagyományos „piknikje”, amit még az eső sem tudott elmosni. Az iskola tornatermébe költözött rendezvényen a falu apraja-nagyja szép számmal részt vett. Köszönet a konyha dolgozóinak, akik megmentették a szabadtéri főzést, a Dorbi kisvasútnak a kirándulás lehetőségét, a meridián tornaklubnak a közreműködést és nem utolsó sorban az iskola vezetőjének, hogy befogadta programot.
Június 7-én tartottuk a faluszépítő csoport által meghirdetett Gondozott, virágos porta verseny zsűrizését. A felkért, független szakértő zsűritagok nagyon pozitív képet rajzoltak a településről és a
benevezett kertekről. Kiemelték, hogy nagy lelkesedést tapasztaltak, emellett kevés a tájidegen növény, sőt a belső kertek és a külső természeti környezet között a harmónia dominál.
Eredményhirdetés augusztus 20-án lesz, addig is gratulálunk a falu minden szépítőjének. Június 4-én köszöntöttük 90. születésnapja alkalmából Murai Lajost bácsit. Jó erőben és jókedvvel fogadott minket, még a harmonika is előkerült. Isten éltesse sokáig!
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében