Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Az elmúlt időszak eseményei és legfontosabb feladatai az önkormányzatnál.
A főút település központján átvezető szakaszának felújítását nagy iramban végzi a Veszprém Megyei Közútkezelő Vállalat. A munkálatok első üteme az aszfaltozással együtt várhatóan szeptember közepére befejeződik. A második ütemmel, a kátyúzással, útjavítással kora ősszel fognak végezni.
Augusztus 15-én benyújtottuk a két településfejlesztési pályázatunkat. Az egyik a Pápai és a Fürdő utcák csapadékvíz elvezetésének megoldását, a másik – a millenniumra való felkészülés érdekében - a Szent-kútig vezető tematikus turisztikai út elkészítését és a kápolna környékének rendezését szolgálja. Bízunk benne, hogy a jól előkészített anyagok pozitív elbírálásban részesülnek. Köszönöm mindazok munkáját, akik a pályázatok kidolgozásában közreműködtek.
Augusztus 4-én ellátogatott Bakonybélbe településünk díszpolgára, Dr. Kopátsy Sándor. Körbejártuk a falut, megnézte a felújított Szent-kút kápolnát, fölmentünk a Százhalom sírokhoz, ami számára mindig kiemelt értéket jelentett. A Miskolcon élő, 96. évében járó díszpolgárunk nagyon örült a falu épülésének-szépülésének. Ezúton is köszönjük neki a településünkért végzett munkáját, és jó egészséget kívánunk neki a bakonybéliek nevében.
A templomunk felújítása szeptember végén kezdődik. Az utolsó szentmisére szeptember 24-én kerül sor. A befejezésig, várhatóan 2018. októberéig az önkormányzat felvállalta, hogy a keresztény közösség zavartalan élete érdekében költségmentesen biztosítja a Faluházban, Még februárban, a merőőri fórumon a gazdákkal együtt döntöttünk arról, hogy az előző évi mezőőri járulék fel nem használt részéből, mintegy 350 ezer forintból a külterületi utak karbantartását fogjuk megoldani. A bakonybéli Erdészet ennek az összegnek a duplájával járul hozzá ehhez a munkához. A nyárvégi munkák végével most vált aktuálissá a végrehajtás. Károlyi Zoltán mezőőr már egyeztetett a gazdákkal. Szeptember elején az erdészettel közösen megkezdjük a munkálatokat.
Az óvoda felújítás jelenleg a közbeszerzési eljárás szakaszában van, bízunk benne, hogy szeptember közepén megkezdődhetnek a munkák. Az óvoda sikeresen átköltözött a „csendőrlaktanya” épületébe. A szükséges felújítások, illetve kisebb átalakítások augusztus 21-ig megtörténtek, a nevelési év kezdetén birtokba vehették a gyerekek ideiglenes otthonukat. Köszönjük mindazok segítségét, akik a költözésben, átalakításban, takarításban segítettek. A Kisfaludy-sírra 78 adományozótól 210.500 Ft érkezett. A felújítást megrendeltük. A többletköltséget az önkormányzat magára vállalta.
Három sikeres, nagy rendezvény is zajlott augusztusban a településen. A Falunap idén is jó hangulatban, színvonalas műsorral telt. Örültünk, hogy szép számban jöttek a helybéliek, köszönjük a közreműködést a szereplőknek, a versenyek résztvevőinek. Az Énekmondók Emlékezete programra a bizonytalan időjárás ellenére sokan eljöttek, a legtöbben távolabbi településekről. A Cseh Tamásnak emléket állító rendezvény idén is kivívta a közönség elismerését. A Nyármarasztalót 10. alkalommal rendezte meg a Guzmics Egyesület. „Telt házzal”, jó hangulatban, a vihar miatt a Faluházban zajlott le a meghirdetett program.
Szeptemberben is kínálunk tartalmas programot a helyieknek és a vendégeknek egyaránt. Szeptember 10-én, vasárnap a második Teremtés napi öko-fa ültetésre kerül sor a Szent-kútnál. Minden természet- és környezetvédelemért felelősséget érzőt szeretettel várunk. A második Gerence-parti Pityóka-partyt szeptember 30- án, szombaton rendezi a Guzmics Egyesület a Faluház előtt.
Márkus Zoltán polgármester
A kép illusztráció!
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében