Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
A leendő első osztályosok beíratása április 12-én, csütörtökön és 13-án, pénteken 8-19 óráig lesz Zircen az F épültben. Bakonybélben 12-én, 18 és 19 óra között írathatják be a tanulókat...
Iskolánkban március 14-én műsorral emlékeztünk meg az 1848-as forradalom eseményeiről, hőseiről. Ezt megelőzően sokféle tevékenységgel készültünk az ünnepre: Ági nénivel kokárdát varrtak a gyerekek, mozgó kezű-lábú huszárokat készítettek, Mónika nénivel hengerbábot barkácsoltak (magyar lányt és huszárt), Zsuzsa nénivel ajtódíszek készültek. A műsort én állítottam össze, Zsuzsa néni pedig zenét és képeket varázsolt hozzá. Szóval igazi csapatmunka volt, amelyben az iskola apraja-nagyja részt vett. A gyerekeket is megérintette az ünnep hangulata, mert nagyon fegyelmezetten és mély átéléssel adták elő a műsort, még a legkisebbek is. Nagyon büszkék voltunk rájuk. Úgy éreztük, hogy bármelyik színpadon megállták volna a helyüket. Tanulóink között vannak nagyon tehetséges versmondók, akiknek érdemes lenne többet foglalkozni vers- és prózamondással. Köszönjük Hajós Ákosnak, Pénzesgyőr polgármesterének, valamint a szülőknek, nagyszülőknek, vendégeknek, hogy velünk ünnepeltek. Március 27- én tartottuk a Nyílt napot az iskolában, melyre a szülőket vártuk. Március 28 –án, Húsvétra készültünk tojásfestéssel, kézműves foglalkozással. A tavaszi szünet március 29-től április 3-ig tart. A szünet utáni első tanítási nap április 4. szerda.
Fogadó órát áprilisban tartunk.
A leendő első osztályosok beíratása április 12-én, csütörtökön és 13-án, pénteken 8-19 óráig lesz Zircen az F épültben. Bakonybélben 12-én, 18 és 19 óra között írathatják be a tanulókat. Kérjük, hogy a kitöltött nyilatkozatokat hozzák magukkal! Amennyiben a beíratott tanulók száma eléri a 8 főt, akkor van esély arra, hogy az első osztályt önálló osztályként indítsuk. (Természetesen a Tankerület engedélye szükséges hozzá). 8 fő alatt csak összevont tanulócsoport indítható. Tanulóinknak jó pihenést a tavaszi szünetre, a falu lakóinak pedig kellemes húsvéti ünnepeket kívánok sok szeretettel!
Schmidmajer Jánosné tagintézmény-vezető
A kép illusztráció!
Populáris hír 2026. 10. 01 15:13
Lezárult az Amatőr Fotóverseny! Szavazz Te is!
Populáris hír 2026. 10. 15 11:14
Október 9-én rendeztük meg a hagyományos Idősek Napja összejövetelt a Faluház nagytermében
Közszolgálati hír 2026. 10. 13 10:15
Hulladékszállítást 2026. október 23-án
Kulturális hír 2026. 10. 06 10:39
Soha el nem halványuló emlékezet
Populáris hír 2026. 10. 01 15:29
„Tisztelje mindenki mind szóval, mind tettel a nála idősebbet!”
Közszolgálati hír 2026. 09. 29 11:59
Veszprém Vármegyei Kormányablakok nyitvatartás változásai
Populáris hír 2026. 09. 23 16:45
Változik a nyitvatartási rend
Kulturális hír 2026. 09. 18 18:24
Tisztelt Bakonybéliek, kedves Látogatók!
Kulturális hír 2026. 09. 04 14:22
Vannak emberek, akiknek az ölelése mindig otthonosságot ad.
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:34
Áldott, békés augusztus 20-át kívánunk Bakonybél minden lakójának és minden hozzánk látogató vendégnek!
Közszolgálati hír 2026. 09. 07 16:04
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Tájékoztató az Útirány.hu kezelésében