Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Bakonybél a Bakony közepe
Ülést tartott a Zirci és a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum
A Zirci Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum 2018. október 8-án a Cseszneki Polgármesteri Hivatalban tartotta ülését, ahol a megjelent polgármesterek és a fórumot alkotó szervezetek képviselői a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetői és beosztottai által megtartott szakmai előadásokat hallgathattak meg.
Elsőként Futtató Norbert r. alezredes, a VMRFK Bűnmegelőzési Osztály vezetője mutatta be a „Fókuszban a biztonság” elnevezésű komplex pályázati projektet, megvalósításának területeit és az egyes programelemeket. Ismertette annak a felmérésnek az eredményeit is, melyet a lakosság körében végeztettek a polgárok biztonságérzetéről, valamint a bűnmegelőzési programokkal, a rendőrség által kommunikált prevenciós ajánlásokkal való érintettségükről.
Ezt követően Gaál Csaba r. őrnagy a VMRFK Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főelőadója az idős korosztály sérelmére „trükkös” módon elkövetett bűncselekmények számának alakulásáról, a jellemző módszerekről és a megelőzés lehetőségeiről számolt be.
Harmadikként Adamovics László r. alezredes a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője tartott előadást a 82. számú főútvonal közlekedésbiztonsági feladatairól, illetőleg ezeknek a nyári időszakban történt végrehajtását értékelte.
Az utolsó előadó Orsós Károly r. őrnagy a kapitányság hivatalának kiemelt főelőadója volt, aki a „Biztonságban a Bakonyban” elnevezésű idegenforgalmi megelőzési program 2018. évi eredményeiről számolt be.
Az előadásokat hozzászólások követték, majd dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány értékelte az elhangzottakat és zárta le a tanácskozást. Ennek keretében a közlekedésbiztonság helyzetét is elemezte, megindokolta, hogy miért vált szükségessé az, hogy a rendőrség változtasson a sebességellenőrzés gyakorlatán és a nyílt módszer mellett a rejtettet is alkalmazza.
2018. október 9-én a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum is ülésezett, melynek a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. adott otthont. A napirend egy ponton változott az előző napi rendezvényéhez képest, a veszprémi fórum tagjai a 82. számú főút közlekedésrendészeti feladatai helyett a kapitányság körzeti megbízotti alosztályának felépítéséről, létszámviszonyairól, műszaki ellátottságáról és a körzeti megbízottak által végrehajtandó feladatokról kaptak tájékoztatást Miklósi György r. századosnak, a körzeti megbízotti alosztály vezetőjének előadásában.
A rendezvényt követően a résztvevők dr. Simon Attila vezérigazgató kíséretében megtekinthették a nagy múltú manufaktúrát, megismerhették az ott dolgozók munkáját, és azt is megtudhatták, kik a herendi porcelán leghíresebb vásárlói.
Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Kulturális hír 2025. 11. 30 04:32
Populáris hír 2025. 11. 27 18:47
Súlyos terméskiesést okozhat, ezért a hatóságok szigorúan ellenőrzik.
Populáris hír 2025. 11. 28 13:13
November 27-én, azaz ma ünnepeljük a Magyar Véradók Napját
Populáris hír 2025. 11. 25 13:08
2025. december 1 - 2026. március 1. között nem települnek ki a kormányablakbuszok
Populáris hír 2025. 11. 20 09:36
Karácsonyi adománygyűjtést a KÖZJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY A VIDÉKI CSALÁDOKÉRT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT szervezésében
Hatósági hír 2025. 11. 13 19:30
2025. november
Populáris hír 2025. 11. 12 14:09
A szociális munka területén dolgozók részére
Turisztika 2025. 11. 04 18:44
– most a mesterséges intelligencia rangsorában
Kulturális hír 2025. 11. 04 09:26
„A történelem mi vagyunk. Ha tudni akarod hova megyünk, nézz vissza, honnan jöttünk.”
Populáris hír 2025. 11. 02 07:41
A mai napon a Bakonybéli Önkormányzat is emlékezik
Populáris hír 2025. 10. 29 13:12
Bakonybél a 2. helyen a VEOL rangsorában